top of page
felho.png

A nagy nappali alvás kisokos

Mi az: újszülöttkorban 20 perc is normális, 3 éves korban 10 perc is felháborító ötletnek tűnik (na persze nem a felnőtteknek). Ha túl hosszú az a baj, ha teljesen kimarad, akkor pedig sok szerencsét kívánunk magunknak a délutánhoz és az esti altatáshoz? :) Hát persze, hogy a nappali alvás!


Üdvözöllek titeket a “Nappali alvás” csevegőben! :) Izzó téma tud lenni a játszón, a boltban vagy a legtöbb Instagram/Viber/Messenger/Whatsapp csevegésben. Hiszen pont azoknak a kisembereknek van a legnagyobb szükségük erre a nappali alvásra akik a legjobban tudnak tiltakozni ellene. (És sajnos az a mondás, egyáltalán nem igaz, hogy ha napközben jól lefárasztjuk a gyereket, akkor este jobban tud majd aludni, sőt!)


A következőkben összegyűjtök nektek mindent, ami a nappali alvással kapcsolatban hasznos lehet:


  • A nappali alvás hossza

  • A nappali alvások száma

  • Nappali alvás átállás

  • Így tudsz segíteni a gyermeknek, hogy nappal is jól tudjon pihenni

  • Csendes pihenő


A nappali alvás hossza


Újszülött korban 20 perctől kezdve 2 óráig bármilyen hosszú nappali alvás teljesen normális lehet. Sőt! Az is gyakori, hogy a nappali alvások 5 hónapos korban kezdenek el hosszabbodni (mint 45 perc, ami egy alvási ciklust jelent). Amíg kétszer vagy annál többször alszik a kicsi napközben, addig érdemes egy-egy alvást maximalizálni 2 órában - ennél több egyhuzamban töltött alvás ugyanis már éjszakai ébredéseket eredményezhet. Ha már csak egyszer alszik a gyerkőc, akkor pedig már akár 3 órát is aludhat egyhuzamban, de ezután érdemes ébreszteni, ha nem kel fel magától.


A nappali alvások száma


Újszülött korban érdemes 60-90 percenként altatni a babát, azaz napközben még akár 4 vagy 5 alvása is lehet a kicsinek.


3-4 hónapos korban elkezdhetnek átállni a kicsik először a 4 alvásra, majd 5 hónapos kor körül pedig a három nappali alvás a jellemző.


Általában 6-9 hónapos kör között alakul át a napirend úgy, hogy napközben kétszer alszanak a kicsik: délelőtt és délután is.


Az 1 éves szülinapot követően pedig valahol 14-16 hónapos korban kezd kialakulni, hogy már csak egy hosszabb alvásra van szüksége a babának, ami egészen 3-5 éves korig tart.



Nappali alvás átállás


Amellett, hogy a kicsi életkora utalhat arra, hogy hamarosan változni fog a napirendje, a következő jelek is árulkodóak lehetnek: hajnali (4.00-6.00 közötti) ébredések, a kicsi nem hajlandó elaludni valamelyik nappali alvásánál, a nappali alvás(ok) ideje, vagy az elalvás ideje változik; az esti altatás sokkal nehezebb, nem tud könnyen elaludni. Ha ezek közül egy, vagy több legalább háromszor, négyszer előfordul egy héten és legalább 2 -3 héten keresztül újra és újra előjön, akkor érdemes előkészíteni az új napirendet.


3-ról 2-re átállás


Mikor? általában 6-9 hónap között történik.


Hogyan? Próbáld meg először fokozatosan rövidíteni a baba utolsó nappali alvását, majd teljesen elhagyni azt. Keltsd fel őt ebből az alvásból minden nap 5-10 perccel korábban, amíg végül már csak 20 percet alszik. Ekkor már megpróbálhatod teljesen elhagyni ezt az alvást. A túlfáradás elkerülése érdekében célszerű a két fennmaradó alvást körülbelül fél-egy órával későbbre tolni, napi nagyjából 10 perces lépésekben. Az átállási időszakban nyugodtan hozd előbbre az esti lefektetést, ha valamelyik nappali alvás túl rövid lenne.


2-ről 1-re átállás


Mikor? általában 14-16 hónapos korban történik.


Hogyan? Ez az átállás az egyik legnehezebb a babák számára, ezért két módszer közül is választhatsz. A hosszú távú cél, hogy a nap közepén, 12-13 óra között kezdődjön az alvás, és legalább 2-3 óráig tartson. Az egyik lehetőség, hogy fokozatosan későbbre tolod a nap első alvását, naponta 10-15 perccel, és hagyod, hogy a baba hosszabban aludjon, míg el nem éri a 12-13 órás időpontot. Ebben az esetben a második alvást még tartsd meg, de rövidítsd le, hogy elkerüld a túlfáradást az esti altatásnál. A másik módszer, hogy az első alvást rövidebbre veszed, és csak arra használod, hogy a baba kibírja a 12-13 órás alvás kezdetéig, ekkor hagyva őt hosszan aludni. Fontos, hogy ebben az időszakban sok játékkal kösd le a babát, hogy ne fáradjon el túlságosan az alvás előtt. A cél, hogy a kicsi napközben legalább 1,5-2 órát aludjon. Ha az átállás után az alvás ennél rövidebb, próbáld meg visszaaltatni, vagy ha nem sikerül, hozd előbbre az esti alvást.


Mindkét nappali alvás átállás akár 2-4 hétig is eltarthat és ez idő alatt teljesen természetes ha egyik nap még a régi napirend szerint alszik a kicsi, másik nap pedig már az új napirendet próbálgatja.


Nappali alvás elhagyása


Mikor: általában 4-5 éves korban történik.


Hogyan? Ha észreveszed, hogy a kicsi nehezen alszik el este, kezdd el fokozatosan csökkenteni a nappali szundijának hosszát, és figyeld, hogyan hat ez az esti alvásra. Ha már csak egy nagyon rövid, körülbelül 30 perces alvása van napközben, vagy úgy látod, hogy kibírja a napot alvás nélkül, akkor is érdemes felajánlani neki a csendes pihenő lehetőségét. A csendes pihenő alatt a gyerekek maradjanak a szobában, lehetőleg kevés fénynél, és alacsony intenzitású játékokkal foglalják el magukat.


Így tudsz segíteni a gyermeknek, hogy nappal is tudjon pihenni


A nappali alvás életkortól függetlenül egészen nagy kihívás lehet - hiába gondoljuk azt felnőtt fejjel (vagy az anyuka fáradtsággal a hátunk mögött), hogy egy ebéd utáni szundinál kellemesebb időtöltést nehezen lehet elképzelni. :) Napközben még nem fáradtak annyira a gyerekek, hogy ne legyen sokkal izgalmasabb a játék, a program vagy csak egész egyszerűen anyával lenni. A következőkre tudsz figyelni a nappali alvásnál:


1. Napirend:

A jól kialakított napirend igazán jótékony hatással lehet a kiegyensúlyozott nappali alvásra. Ehhez segítség az életkoronként ajánlott ébrenléti idő hossza:




Természetesen az elsődleges jelző a kisbabád lesz, aki hidd el, mutatni fogja, hogy mikor-mire van éppen szüksége. Azonban sorvezetőnek jó szemmel tartani ezt a táblázatot és az órát is. Ha például egy 2 hónapos csecsemő már 2 órája ébren van és egyáltalán nem mutatja, hogy álmos lenne, akkor is jó megpróbálni altatni, hiszen ha túl sokat van ébren egyhuzamban, akkor könnyen elfáradhat az idegrendszer és megnehezítheti a nap többi alvását és az éjszakát is.


2. Sötét:

Otthon érdemes mind a nappali, mind az esti alváshoz besötétíteni a gyermek szobáját. Ennek két fő oka van: az egyik az, hogy a melatonin, azaz az alvásért felelős hormon sötétben termelődik, így jobban alszik gyermek-felnőtt egyaránt, ha sötét van a szobában. A másik érv a sötét mellett az, hogy a napközbeni alvásnál még nem annyira fáradtak a kicsik, hogy rögtön elaludjanak, így ha bármi izgalmasabb dolgot meglátnak a szobában (lényegébe véve ugye ez tényleg bármi lehet) akkor könnyen elterelődött a figyelem az elalvásról…


3. Rutin:

Már pár hetes kortól nyugodtan be lehet vezetni egy altatási rutint, ami segít a kicsiknek és nagyoknak felkészülni az alvásra. A nappali rutin állhat abból, hogy bementek a szobába, lesötétítetek, felveszitek a hálózsákot majd énekeltek egy altatódalt. Az esti rutin lehet egy picit hosszabb és kezdődhet egy kiadós fürdéssel. Ha már nagyobb a gyerkőc, akár 1,5 éves kortól be lehet vezetni a képes rutin táblázatot is.


Le tudod tölteni a személyre szabható rutin táblázatot innen:


4. Elalvás:

bárhogyan altatsz, ha az működik, mert a gyerkőc könnyen elalszik, kipihenten ébred és az egész család boldog, akkor folytassátok! 🙂Ha viszont úgy érzed, hogy nehézkes az esti altatás, vagy nem alszik eleget a gyerkőc, és úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, akkor keress bátran és foglalj egy ingyenes beszélgetést velem: https://calendly.com/alomtunder/alomtunder-konzultacio


Csendes pihenő


Én alapvetően azt javaslom, hogy legalább 3-5 éves korig minden nap érdemes felkínálni az alvás lehetőségét a kicsiknek. Hatalmas szükségük van arra a délutáni pihenésre, megnyugvásra. Ha azonban a gyermek már nagyon ellenkezik, otthon nem hajlandó aludni, akkor érdemes bevezetni a csendes pihenőzést. Alakítsd ki a gyermek szobáját úgy,  hogy egy kellemes, pihentető szoba legyen: félsötét, csendes. Mesélj a gyermeknek, vagy adj neki lehetőséget csendes játékra, de legyen egy kialakított fekvőhelye, ha szeretne, akkor le tudjon pihenni. Próbáld meg naponta legalább 1 óráig tartani ezt a csendes pihenőt.


Ha pedig épp nyaraltok, utaztok esetleg egy egész napos rendezvényen vagytok, akkor pedig megpróbálhatod azt, hogy egy kicsit félrehúzódtok kora délután a gyermekkel. Elég, ha egy árnyékos, kicsit sötétebb, de ingerszegény helyen leültök és meséltek 20-30 percet. Ez már nagy segítség lesz neki, hogy kicsit pihenjen és jobban bírja a délutánt.


Ezen a képen engem láthattok, ahol egy szülinapi zsúron a kislányomnak és a barátnőjének terveztem egy kis mesés-csendes pihenőt. Hamar az egész gyerek-sereg körénk gyűlt, mindenkinek szüksége volt egy kis pihenőre. ❤️



 

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged a gyerkőc alvásával kapcsolatban, ne habozz, keress bátran! 💕Nézd meg a csomagjaimat az alábbi oldalon.



0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page