top of page
felho.png

Nagy utazás (és alvás) kicsikkel - első rész

Frissítve: 5 nappal ezelőtt

Utazási tippek gyerekekkel. Azaz így sikerült a nyaralás 14 órás repülőút, 6 órás időeltolódás és két, 4 év alatti gyerkőccel.


Márciusban egy nagyon nagy útnak indult neki a családunk. Elrepültünk Amerikába, hogy meglátogassuk a legjobb barátnőmet és családját és egy nagyon jót nyaraljunk. :) 3 hetet töltöttünk ott és mind a repülés, mind az átállás, kinti időtöltés alatt olyan sok mindent tapasztaltunk ki, hogy összegyűjtöm a következő blogbejegyzésekben.


Utazzunk!


Én mindig is szerettem utazni, a gyerekek érkezése előtt és amióta anyuka lettem, azóta is. Sosem volt kérdés, hogy a gyerekekkel is útnak induljunk. Ugyan gyerekekkel inkább családi utazás egy ilyen program, nem kifejezetten pihentető nyaralás, de ha erre felkészülök, akkor nem is zavar. A gyerekeink egészen kicsi kora óta utazunk közösen: 4 hónapos volt a kicsi lányom, amikor először a Balatonra mentünk és 10 hónapos az első európai repülőútjakor. Most a kicsi lányom 3,5 éves, a kisfiam pedig éppen 1 éves múlt amikor elindultunk az Egyesült Államokba. Rengeteg utazós blogot, Instagram oldalt követek, olvastam el, amik nagyon sokat segítettek, hogy praktikus és minél könnyebb legyen az utazás a gyerekekkel. Ezek a kedvenceim, amiket nagyon szívesen ajánlok mindenkinek:



A repülőút


Egy ilyen nagy út tervezésében olyan sokan kérdezték tőlem, hogy mi lesz a repülőn a gyerekekkel? :) A válasz nagyon könnyű: ha nappal repülünk, akkor lefoglaljuk őket és altatjuk, amikor szükséges, éjjeli járaton pedig szinte végig alszanak. Persze azért életkortól és habitustól is függ, ezért szeretném megosztani veletek a saját tapasztalataimat.


Az útra a következőkkel készültem:


1. Apple airtag:

Álomtündér alvás - Utazási tippek gyerekekkel

A repülőtér nagy és forgalmas és ugyan a kisfiam még babakocsizik, a kislányom kezét fogjuk, mégis úgy éreztük biztonságban magunkat, hogy mindkét gyerek kapott 1-1 airtaget.


Amióta hazajöttünk, azóta láttam egy másik szuper tippet: a gyerekeket érdemes ugyanolyan, feltűnő ruhába öltöztetni, így mindig könnyen észrevehetőek lesznek.


2. Végtelen mennyiségű rágcsa és gyümölcspüré:

Amikor először repültünk a kislányom 10 hónapos volt, ezért elvittem a gyerekorvoshoz indulás előtt, hogy nézzen rá a fülére. Szerencsére rendben volt, de azt tanácsolta, hogy le

álomtündér alvás tanácsadás - Utazási tippek gyerekekkel

és felszállásnál mindenképpen segítsünk neki a nyomás miatti kiegyenlítésben. Erre tökéletes megoldás a szoptatás, cumisüveg vagy cumi használata vagy bármilyen rágcsa rágása/ivás. Sajnos a mostani út előtt mindkét gyerek lebetegedett és a fülükre is ráhúzódott a megfázás, de szerencsére időben el tudtuk kezdeni a kezelést, úgyhogy az indulás napjára már jobban voltak. Emiatt viszont még jobban figyeltem a fel és leszállásra és folyamatosan etettük, itattuk a gyerekeket, illetve a kicsi szopizott is.

TIPP! Érdemes a nasi/tízórai időpontját úgy időzíteni, hogy fel- és leszálláskor legyen, hogy a gyerekek biztosan tudjanak valamit rágcsálni a fülük miatt.
3. Végtelen mennyiségű játék (a súlykorlát határain belül):

Ez a játék-pakk mindig nálam van, ha a gyerekekkel vagyok (rengeteg éttermezést, várakozást mentett már meg). Próbáltam nyitott végű játékokat összeválogatni, hogy sose legyen unalmas. A tartalma: színes ceruzák/zsírkréta és néhány színezhető papír. 1 doboz 54 db-os mini puzzle. 2 pukijáték - ahogy mi hívjuk :). 1 pakli feketepéter. 2 kisautó. 1 vegyes doboz: gyurma (ami pár alkalom után egy nagy barna massza lesz), színes drót, gyurmaforma és kicsi műanyag állatfigurák. A játék-lehetőségek száma végtelen: az egyik kedvencem az volt, hogy gyurmából pici golyókat formáztunk a kislányommal, elképzeltük, hogy valamilyen gyümölcs, például citrom és a pukijátékon abba a sorba kellett tenni, amilyen színű a citrom. Megmozgattuk vele a kis kezünket és a gondolatainkat is. :) Mindkét gyerek nagyon szívesen játszott vele a repülőn is.




4. Váltóruha a gyerekeknek (1-1 szett a saját és a férjem táskájába is).

Két hátizsákkal, repülőre felvihető babakocsival és egy ráülős-húzós gyerek bőrönddel repültünk, ezen kívül minden mást feladtunk. Pelenka a kicsinek, kb 1 db utazási óránként. Mesekönyvek. Kézfertőtlenítő. A ráülős gyerekbőrönd nagyon praktikus volt, amikor haladni kellett vagy éppen várakozni és a kislányom szeretett volna leülni.

TIPP! Ha hosszú útra mentek, átszállással, akkor próbáljatok meg minél több bőröndöt feladni, még a kézipoggyászt is. Kifejezetten örülnek neki a légitársaságok és sokkal könnyebb gyerekekkel utazni, ha kevesebb a cucc. :)

Nappali járat


Odafele egy európai átszállással mentünk, ami azt jelenti, hogy a hosszabb repülőút így 11 órás volt. Az induláshoz hajnalban keltettük a gyerekeket, ezért azt terveztem, hogy majd többször altatom őket a szokásosnál. (Szép kis terv :D)


A kislányom már csak egyszer alszik ebéd után, a kisfiam pedig még kétszer alszik napközben. Az első, rövid járat meglepően könnyen ment. A kisfiamat szoptattam felszálláskor, leszalláskor pedig ő is kekszet rágcsált, mint a kislányom. A gépen kaptunk színezőt és a rengeteg rágcsa, játék, amit vittem magammal, az jó szolgálatot tett. Átszálláskor szerencsére el tudtam altatni a kisfiamat hordozóban, míg a kislányom az apukájával játszóházba ment. (Első alvás pipa)


2 óra volt az átszállási idő, ezt követően felszálltunk a nagy gépre, a 11 órás útra. Felszálláskor rágcsáltunk, hogy kiegyenlítsük a fülünket, utána pedig rögtön hozták az ebédet. Ezután egy kicsit még játszottunk a gyerekekkel, de látszott mindenkin, hogy nagyon fáradt.


Ezért a gyerekeknek alvás, nekünk felnőtteknek pedig egy kis csendes pihenő következett. A kislányom már olyan nagylány, hogy neki csak szóltam, hogy itt az alvásidő - el tudott feküdni két ülésen, betakargattam és amíg simogattam az arcocskáját, addig szépen elaludt. A kisfiamat pedig a férjem altatta kézben, és utána pedig betettük a falra szerelhető mózeskosárba.

TIPP! Ha kisbabával utaztok és van lehetőség ilyen “bassinet” kérésére, akkor nagyon tudom ajánlani, mert biztonsagosan bekötve, kényelmesen tudott ott aludni a kisfiam és én is pihenhettem egy kicsit.Ehhez mindenképpen az első sorba kell foglalni.



Miután felébredtek a gyerekek újra játszottunk, a kislányom nézett egy mesét a repülő tévéjén, majd hozták a vacsorát és közeledett a landolás időpontja is. Ugyan a kislányom is nagyon fáradt volt, de a kisfiamnak még nagy szüksége lett volna egy alvásra, hogy utána kibírja az érkezésig. Sajnos csak nagyon későn tudtuk őt elaltatni, kézben, ringatva ezért csak egy fél órát tudott pihenni és már ébreszteni is kellett a leszállás miatt. (Ebben a falra szerelhető mózeskosárban csak felszállás után és leszállás előtt lehetnek a babák.) Ez az ébresztő nagyon nem tetszett a kisfiamnak és ez volt az egyetlen pontja az útnak, amikor nagyon-nagyon sírt szegénykém és mivel a leszállás miatt ülve kellett maradni és öveket bekapcsolva tartani, nem volt könnyű megnyugtatni, de mindent megpróbáltunk: szoptatni, enni-innit kínálni, játszani, énekelni stb. Sokan mondják, hogy ha sír egy baba a repülőn, akkor vajon mit szól a többi utas. Hát bevallom őszintén ott, abban a helyzetben, nekem meg se fordult a fejemben, hogy bárki ül körülöttünk, annyira csak arra koncentráltam, hogy valahogy meg tudjam nyugtatni a kisbabámat. Szóval azt hiszem inkább azért nehéz a baba sírása a repülőn mert jobban le van korlátozva az, hogyan tudunk segíteni neki. :(

Az országba való belépés annyira hosszú volt, hogy az idő alatt elaludt a kisfiam a babakocsiban - ez már neki otthon bőven az esti fektetési idő után volt, úgyhogy nagyon álmos volt. A kislányom kibírta valahogy ébren, de miután megérkeztünk, azonnal le is fektettük aludni.


 

A következő blogbejegyzésben arról fogok írni, hogyan lehet s legkönnyebben venni (ha van ilyen) egy 6 órás időeltolódást, illetve hogyan praktikus altatni a kicsiket, ha a nyaraláson csak egy kis szoba van az egész család számára.


Következő bejegyzés (második rész): Nagy utazás (és alvás) kicsikkel - második rész


Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged a gyerkőc altatásával kapcsolatban, ne habozz, keress bátran! 💕








0 hozzászólás

Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page